Chitosan

 A Chitosan megérdemelt helyen van a rákellenes segédanyagok közt.

Az utóbbi 20 évben japán tudósok készítmények egy csoportját tanulmányozták, amely egy kereskedelmi név alatt egyesül – a chitosanok.

Ezeket az anyagokat, lényegében ezek biorostok,különböző tengeri rákok páncéljából készítik acetilezési eljárással. Ennek eredményeként egy kétkomponensű anyagot nyernek: vízben oldható és nem oldható résszel.

 A vízben oldható rész az emésztőenzimek hatására lebomlik és felszívódik kismolekulájú vegyületek formájában, főleg hialuronsav formájában. A másik, vízben oldhatatlan rész megköti a vizet, és gél alakú masszát képez a bélrendszerben, amely mint nagyon erős adszorbens, megtisztítja a beleket a mérgektől.


A szervezet sejtjeivel való kölcsönhatásának egyedülálló mechanizmusa, valamint lúgos pH-ja révén a Chitosan kedvező körülményeket teremt az aktív limfocitáknak, amelyek az idegen sejtekkel veszik fel a küzdelmet, beleértve a rákos sejteket.

 Egyidejűleg kiüríti a szervezetből a mérgeket, így lehetővé teszi az ellenálló.képesség erősítését.

 A Chitosan második érdeme az, hogy bevonja az érfalakat, és így a daganat áttétei nem tudnak szétszóródni az egész szervezetben.

Mitől hal meg a rákos beteg?

 Nem attól, hogy túl nagy lett a daganat, hanem attól, hogy a daganat él, fejlődik, a sejtjei nagy sebességgel osztódnak és felbomlanak, és ennek a tevékenységnek a végtermékei mérgezik a szervezetet, és olyan körülményeket hoznak létre, amelyek összeférhetetlenek az élettel.

 A mérgek koncentrációja annyira megnő, hogy a szervezet életbevágóan fontos szervei nem tudnak úrrá lenni a helyzeten. Így a Chitosan megérdemelt helyen van a rákellenes segédanyagok közt.

Nem kevésbé érdekes és fontos, ahogy külsőleg működik a Chitosan. Égett, vérző sebeket be lehet vonni Chitosan oldattal, bőrbarát vékony hártyát képez a sérült felületen, nem szükséges később eltávolítani azt, mert táplálja a bőr sejtjeit, segíti a gyógyulását, és megakadályozza a hegek keletkezését. Elállítja a vérzést, és fájdalomcsillapító hatása is van.

A bélrendszerre biorostként hat a Chitosan. Javítja a bélmozgást, növeli a széklet mennyiségét, ami elősegíti a rendszeres ürítést. Megakadályozza a mérgek felszívódását a belekből, így megelőzi a vastagbélrák kialakulását. Rendbe hozza az emésztést.

Tulajdonságok:

A Chitosannak a következő hatása van a szervezetre:

1. Erős adszorbensként működik a bélrendszerben és a gyomorban.

 

. -  Elősegíti a bélmozgást.

 

. -  A Chitosan csökkenti az étellel bekerülő ártalmas anyagok mennyiségét és eltávolítja a mérgeket (nehézfémeket: ólom, higany, kadmium stb.), radionukleidokat, gyógyszermaradványokat, vegyi festékeket.

 

 

 

-     Normalizálja az emésztést.

 

-     Mivel pozitív töltésű, gátolja a negatív töltésű zsírok felszívódását úgy, hogy hozzátapad a zsírionhoz és változatlan formában eltávolítja a szervezetből a széklettel együtt.

 

-    Mivel lúgos pH-val rendelkezik, a Chitosan jótékony közeget alkot a limfociták aktiválásához, amelyek elpusztítják az idegen és rosszindulatú sejteket, vagyis immunkorrektor szerepét töltik be.

 

-     helyreállítja az étvágyat, és megakadályozza a hirtelen súlyvesztést a rákos betegeknél.

 

-     A Chitosan bevonja az erek belső falait.

 

-     Csökkenti a vérben a lipidszintet – és a koleszterinszintet is.

 

-     Csökkenti a vérnyomást, mert gátolja a só (NaCl) negatív hatását magas vérnyomásnál. Ez azon alapul, hogy a Chitosan pozitív ionja kötésbe lép a só negatív kloridionjával, eltávolítja azt a széklettel, és ezzel meggátolja az angiotenzin keletkezését, amely a vérerek görcseit okozza, ezzel növelve a vérnyomást.

 

-     A túlsúlyos betegeknél csökkenti a vizelet cukorszintjét, ami a cukorbetegség kialakulását előzi meg.

 

-     Javítja a szövetek mikrocirkulációját, oldja az érgörcsöket, különösen a hajszálerekét.

 

-    Javítja a nyirokrendszer drénezését (öntisztulási képesség), ahol leginkább összegyűlnek a mérgek, és ahonnan legnehezebb azokat kitisztítani.

 

-     Tisztítja az erek belső falait.

 

-     Elősegíti az égett és vérző sebek heg nélküli begyógyulását, mert serkenti a bőrben a kollagén rostok képződését, amelyek biztosítják a bőr rugalmasságát, és tápközeget biztosít a bőr sejtjeinek.

 

-     A Chitosant sebre hintve fertőtlenítő, vérzést elállító és fájdalomcsillapító hatást fejt ki.

 

-     Fehéríti és feszesíti a bőrt.

 

-      Csökkenti a bőr allergiás tüneteit.

 

 

Ellenjavallatok:

1.     gyermekeknek 12 éves korig nem ajánlott

2.     dupla cellulózzal ne szerepeljen egy programban.

 

Alkalmazás:

Súlycsökkentő programban naponta 3-4-szer 1 Chitosan kapszula 20 perccel evés előtt, naponta 1-1,5 liter vizet meginni.

 A Chitosan és más táplálék-kiegészítők szedése közt, legalább 2 óra különbség legyen..

A Chitosan csökkenti a gyomor savtartalmát, együnk hozzá egy gerezd narancsot vagy grépfrútot. Vagy 30 perccel később meg lehet inni egy pohár gyümölcslevet, vagy más savanyú italt. Ez különösen fontos a gyomorsavhiányban szenvedőknél.

 

 

Helyileg és külsőleg alkalmazva:

 

1) Sebészetben: égési sérüléseknél, vérző sebeknél, műtéti varratoknál elkészíteni a gyengén savas vizet (20 csepp citromlé féldeci vízre) beleszórni 2-4 Chitosan kapszula tartalmát, felvinni a seb felületére. Ne távolítsuk el és ne mossuk le az oldatot a sebről. Nedvező sebre egyszerűen rá lehet szórni a Chitosan port.

2) Allergiás tüneteknél: ugyanaz az eljárás, mint a sebeknél.

 

 

4) Kozmetológiában: Chitosanból készült lemosó segít eltávolítani az elhalt hámsejteket, élénkíti, feszíti a bőrt, rugalmassá teszi azt. Az eredmény már a 4-ik használat után látszik.

 

A lemosó elkészítése:

- 5) A Chitosan kapszula tartalmát fokozatosan hozzáadjuk 50 ml vízhez, gondosan elkeverjük;        

- 3 g citromsavat 30 ml vízzel elkeverünk

- összekeverjük a két oldatot

- kiegészítjük 100 ml-ig vízzel.

A kész lemosót felvisszük az arcra, nyakra, mellkas felső harmadára, combra, az első 3 napon 15 perc múlva lemossuk. A 4-ik naptól az oldatot 2 órára lehet hagyni. Bő folyóvízzel mossuk le, nem kell letörölni. Utána könnyű mozdulatokkal visszük fel krémet.

 Adagolás: 1 Chitosan kapszulával kezdjük, fokozatosan emeljük az adagot 4 kapszulára szükség szerint, ekkor 1-2 kapszulát veszünk be naponta 2-3-szor.

 

A kúra időtartama: 1-3 hónap.

 

Kiszerelés: 100 Chitosan kapszula/doboz.

 

Gyártó: Kína.

Kiszerélés: 100 kapszula
Pontérték: 35 PV
Törzsvásárlói ár: 8 225,- Ft
Fogyasztói ár: 10 280,- Ft

A termék ára: Tovább az árlistához>>>>

 Nem kell orvosnak lenni ahhoz, hogy a Tiens termékeket ajánljuk.

 

  

Vissza | Lap teteje

---------------------------------------------

 

Ha a honlapomról a barátait, ismerőseit is tájékoztatja, ők bizonyára hálásak lesznek Önnek ezért.

 

 

A weblap Papp Gulnára szellemi tulajdonát képezi. Minden jog fenntartva!